Vihar előtti csend
Óvatosan húzta fel a gondosan kiválasztott combharisnyát, mert ugyan tudta, hogy egy pillantást sem fog vetni rá a férfi és nem is fog finomkodni, amikor leveszi róla a drága fehérneműt, mégis tetszeni akart Neki. Tisztában volt azzal, hogy bármit tesz, azzal elcsábítja, ennek ellenére minden egyes alkalommal készült, mert nem akarta, hogy lankadjon az érdeklődése, a lelkét pedig simogatta a tudat, hogy egy újabb fényes győzelmet aratott a feleséggel szemben. Félre söpörve szőke haját, befújta magát a focistától kapott parfümmel, szándékosan többet, hogy az édes illat, amit nem is kedvelt annyira, érződjön a spanyol bőrén is. Minden alkalmat kihasznált, hogy sugallja a másik nőnek, hogy veszélyben van a helye, mert ugyan csak egy kalandnak indult az egész, azonban most már többet akart, át akarta venni a hispán nő helyét és biztos volt benne, hogy hamarosan sikerrel is fog járni.
Prológus
Őszi zivatar
Mezítláb lépett ki az erkély hűvös járólapjára, de nem törődve a kellemetlen érzéssel, lassan sétált a kinti kanapéhoz. Korán volt még, a nap első sugarai csak most kezdtek el megjelenni a távoli épületek mögött, azonban ő már órák óta fent volt, míg férje odabent a hálójukban még az igazak álmát aludta. Leülve maga alá húzta lábait, majd lassan kortyolt gőzölgő zöld teájából és próbálta kiüríteni fejét, melyben a múlt emlékei kavarogtak. Pontosan kilenc évvel ezelőtt, egy esős hétfői napon találkoztak, amelynek minden egyes pillanata az eszébe vésődött és még mindig úgy látta maga előtt, mintha csak tegnap történt volna. A szülei ingatlan közvetítői cégénél dolgozott az egyetem mellett és azon a szeptemberi délutánon őt kérték meg, hogy mutasson meg pár lakást a vele egykorú fiatalembernek. Nem tudta, hogy kivel kell találkoznia, az édesanyja az utolsó pillanatban szólt neki, így csak annyit tudott megkérdezni, hogy hol kell találkozniuk, ezért is lepődött meg annyira, amikor a szakadó esőben a ház bejáratához sietve a város egyik foci csapatának játékosával találkozott össze. Kellemetlenül érezte magát az átnedvesedett ruháiban, a csapzott haja miatt, de legfőképp a felkészületlensége miatt, amit szóvá is tett később a szüleinek.
1. Esőcsepp
Őszi zivatar
Elgondolkodva meredt maga elé, teljesen összezavarodva a férje felbukkanásától, hiszen az eszébe sem jutott, hogy megjelenhet a fotózásán, egyáltalán már az sem, hogy csak úgy felhívja őt. Hiába pillantott rá vissza az ő Nandója, hiába döntötte el, hogy ad még maguknak egy végső esélyt, a lelke mélyén végig úgy érezte, hogy ismét kudarcot fog vallani, hogy újfent azt a másik nőt fogja választani helyette. Pont emiatt döbbent meg annyira, mikor tekintette összefonódott a mély barnával, amelyben mintha a megbánás fényét látta volna megvillanni, ezért kérdezett rá a korábbi alibire és nem kicsit meglepte, hogy az állítólagos találkozó helyett, hozzá jött a focista, inkább őt választotta. Ennek helyét szinte azonnal a fájdalom vette át, melyet az a gondolat szült, hogy egyedül csak annak köszönhette a jelenlétét, hogy már nem volt alkalmas a szeretőnek az időpont… kénytelen volt ezt elfogadni, hiszen mégis mi változhatott meg egy éjszaka alatt? Semmi. Talán kidobta a csatárt az életét megkeserítő személy, nem tudhatta biztosra, azt viszont igen, hogy nem miatta volt ott, nem azért érkezett, mert látni akarta, bármit is mondott az imént. Nem volt más lehetősége, csak ő.
2. Esőcsepp
Őszi zivatar
A fekete lencséjű napszemüvege mögül bámult ki az ablakon, csendesen nézve az őszi színekben pompázó Madridot, az életet, amelynek jelenleg csak a megfigyelője volt és nem a résztvevője. Pontosan egy hete érkezett meg a spanyol fővárosba, ennyi idejébe telt, hogy rávegye magát, hogy elő kell bújnia a rejtekéből és segítséget kell kérnie. Ugyan a kezdő lépést megtette azzal, hogy elhagyta Fernandót, azonban a következőre már nem volt ereje és valójában nem is tudta, hogy mi lenne az, mihez kellene most kezdenie. Sose készült arra, hogy szüksége lesz egy olyan tervre is, hogy mihez fogjon, ha elhagyta a férjét. Ez sose szerepelt a gondolatai között, távol állt tőle, végig hitt a tündérmesében, hogy velük sose fog semmi rossz sem történni, így aztán tanácstalanul állt, hogy mihez is kezdjen a rémálom után, amiből végre valahára felébredt.
3. Esőcsepp
Őszi zivatar
Tompán érzékelt maga körül mindent, mintha kábult lenne, mégis érthetően válaszolt Fernando kérdésére, amikor azt szerette volna megtudni, hogy hová vigye őt. Azt nem tudta volna megmondani, hogy merre, melyik úton jöttek, ahogyan arra sem emlékezett, hogyan jutottak fel a lakásába, vagy egyáltalán mi történt miután magához ölelte a parkban a férfi. Egyedül az a pillanatkép élt benne élesen, amikor ösztönösen nyúlt a távozni készülő keze után, amivel maradásra akarta késztetni. Nem tudott megszólalni, egyszerűen csak kapaszkodott Belé és felnézve, remélte, hogy végül mellette marad. Talán rosszul döntött, talán az lett volna a legjobb, ha hagyja elmenni, azonban túl gyenge volt és szüksége volt Rá, hogy ott legyen vele, hogy most mellette legyen, nem úgy, mint hónapokkal korábban. Némán nézett a barna szemekbe és szinte azonnal megkönnyebbült, mikor látta, hogy megértette a kérését a játékos, ennek ellenére hosszú percekre magára hagyta, amíg lesétált a kocsihoz a táskájáért. Ironikusnak találta, hogy egyedül csak Őt tudja magához engedni, mikor annyiszor bántotta és javarészt miatta volt ilyen pocsék lelki állapotban.
4. Esőcsepp
Őszi zivatar
– Eredj, tégy jóvá egy picit abból, amivel ártottál neki.
Egész úton ez az egy mondat ismétlődött a fejében, amivel az édesanyja elengedte az otthonukból. Talán azzal már tett egy keveset, hogy most mellette volt, mégsem volt ebben egészen biztos, ahogyan abban sem, hogy még mindig ott kellett-e lennie. Nem akarta egyedül hagyni, azonban nem is szerette volna tovább bántani Aidát. Talán már épp itt volt az ideje, hogy aláírja a papírokat és végleg elbúcsúzzon a feleségétől. Valószínűleg ezzel jóvá tehetne valamit, ha nem is mindent, de végre visszaadná Neki azt a szabadságot, amit az önzőségével elvett. Azt viszont nem tudta, hogy képes lesz-e elengedni, hiszen idáig sem tudta megtenni, ragaszkodott hozzá és inkább hagyta szenvedni, nem érdekelte, hogy meg fogja gyűlölni, minthogy elengedje és boldog legyen. Nem is emlékezett arra, hogy milyen volt az élete Aida nélkül, hogy mivel töltötte az idejét, kivel beszélgetett, kinek kérte ki a véleményét. Az életét jelentette a nő, ő pedig felelőtlenül megfeledkezett erről, ami miatt most szenvedni fog, amit megérdemelt. Abban pedig teljes mértékben biztos volt, hogy az Ő helyét soha senki nem fogja majd átvenni vagy betölteni. Főleg nem Melissa.
5. Esőcsepp
Őszi zivatar
Egy vihar romjai
Némán bámulta az asztallapot, nem is figyelve az ügyvédek szavaira. Hidegen hagyta, hogy mit mond a bíró, hogy jobban tenné, ha figyelne, egyedül csak arra tudott gondolni, hogy Aida egyszerűen rá se hederített, mikor megérkezett. Bármennyire is fájt ez neki, azok után, amit Melissa művelt, nem volt csoda, hogy a létezéséről sem akar tudni a belsőépítész. Tulajdonképpen, már annak is örülnie kellett, hogy egyáltalán megjelent a tárgyaláson, a szeretője mocskolódására gondolva, ezen felül többre nem is számíthatott. Ugyan lassan két hónapja, hogy visszautazott Milánóba és az angol nő kitálalt mindenről a médiának, de még mindig a nyomában voltak az újságírók, a különböző csatornák még mindig az elsők szerettek volna lenni, akiknek nyilatkozik. Gondolkodás nélkül utasított minden ilyesfajta megkeresést, így is sokat ártott már Neki, nem akart még többet.
Epilógus
Őszi zivatar
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése