Teljesen őszinte leszek. Mikor legelőször megláttam Fernando Torrest a fejlécen kicsit elment a kedvem. Pontosabban, egy nagy levegővétellel kezdtem el olvasni. Hiszen gondolj csak bele, hány meg hány ilyen témájú fanfiction van mostanában. Ráadásul ez tipikusan olyan műfaj, aminél kizárólag a két véglet létezik. Az egyik az, hogy baromi jóra megírod és az olvasók imádni fogják. A másik meg az mikor ugyanolyan, mint a többi ezer. Itt nincs köztes megoldás. Azonban neked sikerült becéloznod az első lehetőséget, gratulálok! Persze vannak ugyanúgy negatívumok, mint pozitívumok, de ezekről később.
Adott egy híres ember hétköznapi problémákkal. Ez teszi nagyszerűvé a koncepciót. Nincsenek rózsaszín felhők, cukormázas jelenetek, amik után nyolcszáz lesz az ember vércukor szintje. Kizárólag a nyers valóság, a maga gerinctelen bájával. Talán a szokatlan kezdés csigázott fel legjobban. Hiszen a szimpatikus szereplők meg a bemutatkozásaik helyett kaptunk egy antipatikus nőszemélyt, akiről csupán néhány információ morzsát rejtettél el a sorok között. Nincs felesleges Helló, XY a nevem és X éves vagyok, és most éppen az ágyamon fekve bámulom azt a k*rva nagy lyukat a plafonon. (bocsánat a vulgáris kifejezésért). Szép sorjában ismerjük meg a három főkolompost, ami nekem nagyon tetszik. Tehát, maga az ötlet tökéletes. Ahogy halad előre a történet, úgy kapunk válaszokat a miértekre. Szép lassan felépítetted a kis világodat az olvasóid körül és mindezt olyan nemes egyszerűséggel, hogy az ember szóhoz sem tud jutni.
Viszont lenni itt valami. Feltűnt, hogy sokszor túl hosszú mondatokat írsz. Ez tud nagyon szép lenni, és általában az is, de sokszor inkább fárasztó. Ha átolvasod, láthatod mennyire szembetűnő mikor egy mondat többnyire kettőnek felel meg. Azért ajánlom ennek az orvoslását, mert ezáltal kicsit ellaposodik a szöveg. A másik észrevételem a de, azonban, mégis kötőszavak használata. Jól használod őket, nem is erről van szó. Észrevettem, hogy néhány helyen kiválasztasz egyet, utána pedig sokáig csak egy adott szót használsz. Először valami ilyesmi formában írtam fel magamnak: túl sok az azonban kötőszó használata, azután váltottál és szép, változatosan kezdted el őket használni, majd badabumm badabing újra egy halomba jöttek elő. Jelzem nem mindenhol, sőt, általánosságban tényleg teljesen korrekten írsz, erre mégis oda kellene figyelned. Ezután szembe jött velem a figyelmetlenségből adódó hibák, tehát, az elírások. Például: elcsábult egy felszínes nő bájos pillantásainak (2. esőcsepp). Gondolom most neked is szembetűnt, hogy ez így nem túl értelmes. Helyesen kétféle variáció létezik: elcsábult egy felszínes nő bájos pillantásaitól, vagy engedett egy felszínes nő bájos pillantásainak. Javaslom, hogy még alaposabban olvasd át publikálás előtt a fejezetet. A helyesírásoddal sincs semmi baj, azonban találtam egy szót, amit javítanod kellene. A biztonság érzete (3.esőcsepp), ezt egybe kell írni. Néha túl sok és-t meg is-t használsz, akár egy mondaton belül is. Ezenkívül semmi baj nincs az írásoddal. Szépen, változékonyan fogalmazol és nincsenek kilengések a cselekményben sem. Ez pedig már csak kötekedés, de szerény személyemet teljesen felhergelte mikor a 3. esőcseppben a jól megszokott képek helyett egy gif-et tettél be. Miért? A sima képek, a maguk kis szövegeikkel, olyan harmonikusak a bloggal. Aztán olvasod, olvasod, míg meg nem jelenik drága focistánk és letargikusan rángatózik a szöveg mellett. Jobb vagy te ennél, hagyd a francba ezeket, hidd el az egyszerűek sokkal megfelelőbbek erre a célra.
Tovább haladva az, hogy egy teljesen átlagos problémát helyeztél a középpontban egyszerűen fantasztikus. Nagyszerűen írod le miként ment végbe az egész és a végére megkapjuk a választ a sokszor említett tragédia kilétére. Szóval, minden szép és minden jó, de én hiányolok valamit. Most vagy én vagyok figyelmetlen, vagy tényleg nem írtad bele azt, hogy Fernando hogyan ismerkedett össze Melissával. Ha esetleg én siklottam volna át felette akkor ne haragudj, viszont ha nem akkor (ha, basszus mennyi ha, nem tervezted volna) mindenképp írd meg a Tavaszi záporba.
A karaktereidről röviden: életszerűek. Elég félelmetes, hogy bármelyikük szembejön velünk nap, mint nap. Nincsenek furcsa jellemvonásaik, amik rejtetten, de azt sugallnák hogy mennyire tökéletesek. Maguk vannak a kis gondjaikkal, ambíciójukkal és kételyeikkel. Aida jól hozza a csalódott feleség szerepét, míg Melissa tökéletes ellenpólust képez a hatalomvágyával. Fernando viselkedése helyenként, nos, igen zavaros. Ez nem feltétlenül rossz csak ne legyen túl sok belőlük. Értem én, hogy megbánta amit tett és rájött, hogy a felesége mellett a helye, azonban kissé kevésnek tartottam az időt, amit erre hagytál. Szerintem ez egy sokkal hosszabb folyamat, ami ugyan rádöbbenéssel érkezik, mégis a bizonytalanság teszi törékennyé, nem a tökéletes elhatározás. Lehet eldönteni valamit egy nap alatt, elkezdhetünk változni ilyen rövid időn belül, viszont emberi hiba, hogy a határozatlanságunk sokszor visszahúz a kiindulópontra. Aida erre a jó példa. Ő nem tudta elhagyni a férfit, még akkor sem mikor biztosra tudta, hogy szeretője van. Kellett neki az idő, hogy a felszín alatt meg tudjon változni, hogy képes legyen döntést hozni. Véleményem szerint, Fernando túl könnyen tudta otthagyni a szeretőt. Persze a szerelem csodákra képes és egy erős elhatározás a hegyeket is képes megmozgatni, ennek ellenére szerintem lassíts. Hagyj a karakterednek időt a változásra, a döntésekre és ne próbáld siettetni, mert egyszer csak elveszíti a hitelességét.
Ez lett volna a kis kritikám. Tisztában vagyok vele, hogy nem lett túl profi, azonban remélem tudtam segíteni. Csodálatos író vagy, egy fantasztikus történettel. Sok sikert kívánok a továbbiakban!
Szupernova kritika
Korina Collins
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése